Mátyás király legfőbb fegyverkovácsa
Réges-régen történt, mikor még élt Mátyás király. Akkor még nem úgy hívták, hogy az igazságos, hanem a szigorú. Azonban mindenki tudta, hogy az ország királya gyakran járta álruhában a birodalmát. Most is így tett. Elindult Kelet felé, az Alföldre. Ahogy megérkezett a Tiszához, fogadott egy nagy csónakot, melyet a víz lassan sodorni kezdte délre. Egy kanyarulatnál megkérte a csónakost, hogy kössenek ki, épp látott egy falut a parttól nem messze.
Kikötöttek. A csónakos a parton maradt. Mátyás király, az utas, úgy döntött, hogy éjszakára bekérezkedik valamelyik házba.
A part mentén sok-sok nádtetős ház állott, takaros kis porták, hangoskodó házőrzőkkel. Nem is kellett sem kiabálnia, sem pedig kopognia, a házigazdák már kint is termettek a hangos ugatásra.
- Mi járatban vagy te errefelé? – kérdezték.
Mátyás király, mint egy vándor mutatkozott be, de szállást sehol sem adtak neki. Már majdnem elérte a legutolsó házat, ahonnan egy fehérnép jött ki, gyertyát tartva a kezében. Mellette szaladgált két kisebb forma gyermek. A nagyobbik ért oda a kapuhoz legelőször.
- Kit tetszik keresni? – kérdezte gyermeki hangon.
- A ház urát, drága gyermekem – hangzott a válasz.
- A ház ura, azaz édesapám nincs itthon…
- Gergő! – szólt az édesanyja. – Idegeneknek sosem mondhatod el, hogy édesapád nincs itthon.
- Szép jó estét, asszonyom – mondta Mátyás király, miközben megemelte kalapját. – Idegennek idegen vagyok, de jó szándékkal jöttem. Szállást keresek estére, ha csak a fészerben az is jó.
- Honnan tudjam én azt, hogy milyen, ugyan?! – bizonytalanodott el az asszony hangja.
- Be sem teszem a lábam a házukba. Van elemózsiám itt, a tarisznyámban. Egyedül egy jó korsó friss vízre vágyom, no meg egy fekhelyre, legyen az akár szalmából! – szólt a vándor.
- Édesanyám, a béresünk csak a jövő héten tér vissza, a helye épp jó lesz a megfáradt vendégünknek – javasolta Gergő.
- Akkor vezesd be a pajtába! – egyezett bele Gergő édesanyja. – Rögtön húzok friss vizet a kútból.
A vándor tiszteletteljesen meghajolt, majd követte Gergőt.
- Jöjjön csak bártan utánam! Majd hozunk mécsest, addig tegye le tarisznyáját.
A vándor úgy is tett. Tarisznyájából kivette a keszkenőbe göngyölt hamuban sült pogácsákat, levette kabátját. Gergőnek elkerekedett a szeme, mikor a vándor derekán egy gyönyörű kovácsolt kardot pillantott meg. A markolata kövekkel volt kirakva, a pengéje fényesen csillogott. Mikor észrevette Mátyás király, hogy Gergő megpillanthatja királyi kardját, kabátjával gyorsan betakarta.
Ekkor érkezett meg Gergő édesanyja. Kezében egy mécses, Szabolcs fia nagy nyögdécseléssel hozta a kancsót. Lerakták egy ládára.
- Hoztam egy kis sültet is. Megmaradt a vacsorából. Fogyassza jó étvággyal.
- Nagyon finom – szólt Szabolcs, a legkisebb fiú. – Én finom tejet ittam utána.
- Mi járatban van erre? – kérdezte Gergő édesanyja.
- Biztos, hogy harcos, mint édesapánk! – kiáltott fel Gergő. – Láttam a kardját!
- A királyt szolgálom, s az a hír járja, hogy errefelé él a legjobb fegyverkovács.
- Igen! – válaszolt azonnal Gergő. – Istók bácsi, de ő már nagyon öreg. S a mi …
- Csend legyen, Gergő! – szólt rá erélyesen az édesanyja.
- De hát, édesapánk is az! Nemde? – kérdezte.
- Igen, az, de…
- Hol van? Beszélnem kell vele – mondta a vándor.
- Csehországba ment, Mátyás király küldte oda – mondta Gergő édesanyja.
- Csak nem az a bizonyos József kovács? – csodálkozott el a vándor.
- De ő az! – válaszolta büszkén Gergő. – Nekem is van egy kardom, s ha nagy leszek, én is a királyom szolgálatába fogok állni. Isten engem úgy segéljen! – Tette szívére Gergő a kezét.
- Na, de most már indulás az ágyba, gyerekek! Későre jár.
Ezzel Gergő, Szabolcs és az édesanyjuk bementek a házba. Mátyás király is nyugovóra tért, de alig jött álom a szemére.
Az éjszakát hamarosan a pirkadat követte. Mikor a kakas hármat kukorékolt volna, Mátyás király már felvette gúnyáját, visszarakta a szénát a helyére. Épp kopogni akart az ajtón, mikor az kinyílt.
Gergő állt előtte.
- Szép jó reggelt, kedves vándor! – üdvözölte. – Hogy szolgált az álma?
Ekkor már mögötte állt Szabolcs és az édesanyja.
- Köszönni jöttem. Kérlek, Gergő, ha hazajön az édesapád, akkor add át neki ezt a levelet és ezt a kardot. Asszonyom, önnek meg hálás vagyok kedvességéért. Nagyszerű asszony, fantasztikus fiai vannak! Büszke lehet rájuk.
Ezzel Mátyás király elindult a csónakhoz, majd visszatért a palotájába.
Mikor József kovács hazatért, Gergő átadta édesapjának a levelet és a becsomagolt kardot. Kibontotta, elolvasta, és a kardot kicsomagolta.
- Tudjátok, ki járt itt? – kérdezte az édesapa.
Felvonták a vállukat.
- Mátyás király! Itt van a jele, a Corvus!
Azóta Gergő édesapja lett Mátyás király legfőbb fegyverkovácsa a Tisza partján, Fegyverneken.
Upowo00
(Qiqom01, 2018.12.03 02:51)