A zöld szikla
/A szerző engedélyével/
A zöld szikla
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy magas hegy, melynek északi oldalát sohasem sütötte a nap.
Ott élt-éldegélt egy öreg juhász, ki az év minden napját kecskéi legeltetésével töltötte el.
Egy nap azonban elszökött az egyik kecskéje. Nagyon neki búsult szegény feje, hisz semmije sem volt a kis kunyhóján kívül. Elindult, ment-mendegélt, de sehogy sem talált a haszontalan kecske nyomára. Már majdnem beesteledett, mikor mekegésre lett figyelmes:
- A nem jóját! Megvan! – mondta magában az öreg juhász.
S elindult a hang irányába. Teljesen besötétedett, mikor hirtelen elhallgatott a kecske, a juhász meg csak állt egy helyben, nem tudta, mi tévő is legyen.
Nagyon elfáradt, megéhezett, de ekkor jutott eszébe, hogy a kunyhójában hagyta tarisznyáját, abban a megszáradt, hamuban sült pogácsáját. Körbe nézett, majd leült egy nagy zöld sziklára, melyet teljesen belepett a moha és a zuzmó. Megsimogatta, majd mondta:
- Jó meleg lesz ez estére, ha most ráfekszem, subámmal betakarózom, nem lepi be a harmat reggelre, majd akkor megkeresem azt a kecskét.
Ezzel leült, elhelyezkedett, jól betakarta magát, kezét feje alá rakta, majd mély álomba merült.
Egyre hidegebb lett, álmában a juhász meg-megrázkódott.
A reggel igen csípősen ébresztgette az öreget. Lassan felült, megdörzsölte a szemét, majd halkan megszólalt:
- Szép jó reggelt mindenkinek! – még egy nagyot nyújtózkodott. – Micsoda álmom volt az éjjel! – kiáltott fel. – Egy hatalmas lakomán voltam, az asztalok telis-tele voltak minden finomsággal, de én meg csak ott ültem és néztem az ételt. Egy falat sem ment le a torkomon, pedig nagyon megéheztem – mondta szomorúan, s korgó hasára tette kezét.
- Jól van, no! – kiáltott fel magában. – Megkeresem azt a kecskét, s megetetlek téged is.
- Nem úgy van az! – kiáltott fel egy hang a juhász mögött. – Éhesen nem lehet dolgozni!
Az öreg csak nézett maga elé, majd megfordult. Ám nem látott senkit.
- Ki van ott? – kérdezte.
Nem válaszolt senki.
- Biztos, megint hallucináltam – legyintett a kezével.
- Fordulj meg és reggelizzél! – szól hozzá az előbb hallott hang.
- Miért tenném? – kérdezte. – Ki vagy?
- Tedd, amit mondtam, aztán keresd meg a kecskédet!
- Honnan tudsz a kecskémről? Követtél? – kérdezte meglepetten a juhász. – Erre még a madár sem jár. Jómagam is most vagyok itt először.
- Tedd, amit mondtam! - Szólt rá a hang erélyesen.
- Végül is mit veszíthetek? – kérdezte magától.
Ezzel megfordult, és alig hitt a szemének. Épp a háta mögötti szikla teljesen meg volt rakva finomabbnál finomabb ételekkel és italokkal. A juhász körbe járta, jól megnézte, aztán leült egy kisebb sziklára, eszegetni kezdett. Lassan, komótosan falatozott. Mikor jól lakott, felállt, lehörpintett egy kupa bort, száját megtörölte, fejét köszönésképpen megbiggyesztette.
- Köszönöm – mondta végül a juhász. – Áldott legyen a neved, ki erőt adtál a további utamhoz.
Felállt, felvette kabátját, s elindult. Ahogy ment-mendegélt, ismét hallotta kecskéjének mekegő hangját. Meg is találta. Haza vitte, bezárta, majd bement a viskójába.
Ahogy levetette kabátját, észre vette, hogy a tarisznyája teljesen ki van tömve. Belekukkantott, rengeteg ételt pillantott meg. Nagyon meglepődött, mert azoktól az ételektől duzzadt tarisznyája, amelyeket nem tudott elfogyasztani reggel.
Azóta gyakran visszajárt az öreg juhász a zöld sziklához, hogy hálát mondjon neki, mert minden egyes este, mikor visszatért a legeltetésből, étellel teli tarisznya fogadta őt.
